oktatóink

Egy hely, ahol töltődik a test, megnyugszik a lélek és lecsendesedik az elme.

Sok szeretettel várunk óráinkra és programjainkra!

kracker gyöngyi

 

Röviden arról, hogyan is jutottam el idáig és milyen cél vezérelt. A mozgás, a sport mindig is nagyon közel állt hozzám. Középiskolás koromban kaptam azt az útravalót, amely által az életem és a napjaim fontos része lett. S, bár a kezdetek másfele vittek, de hamar szembesültem vele, hogy a tanítással és a mozgással dolgom van. Most már bátran le merem írni, hogy ez a küldetésem. Gyógypedagógusként tanulásban akadályozott és mozgássérült gyermekekkel foglalkoztam közel 32 évig. Emellett párhuzamosan 1996 óta oktatatok testtudatos mozgásformákat ( callanetics, pilates, jóga ), amelyek jelenleg is a mindennapjaim részei. 2013-ban egy nagy álmom valósult meg, amikor is megnyithattam a Spirit Jóga – Testi és Lelki Egészségműhelyt, mely azóta ismertté és látogatottá vált a szegediek körében. Nem csak a mozogni vágyóknak tudok így teret és lehetőséget adni, hanem azoknak is, akik a lelki útjukon szeretnének gazdagodni és fejlődni.

Pályafutásom során sok nőtársam bizalmába fogadott. Így egyre nagyobb rálátásom lett arra, hogy a mai felgyorsult, férfi energiákkal teli világban mennyire nagy szükségük van a nőknek a lecsendesedésre és megnyugvásra.  Egyre többekben felmerül az igény a magukkal való törődésre és arra, hogy megtanulják miként tudják a saját öngyógyító folyamataikat működtetni. Mindezek inspiráltak arra, hogy elvégezzem a nőijóga oktatói és a hormontanácsadói tanfolyamot, valamint Kriston Intim Torna®  tréneri képzést.

Felemelő érzéssel tölt el, ha átadhatom mindazt a tudást, amelyet én is másoktól kaptam. Köszönet érte mindazoknak, akiktől tanulhattam, akik segítettek és biztattak ezen az úton!

Amivel jelenleg foglalkozom:

• Jóga és pilates oktatás
• Kriston Intim Torna®  tanfolyamok

Sok szeretettel várom azokat, akik a testük és a lelkük fejlődésével tudatosan szeretnének foglalkozni!

Óráim időpomtjai az alábbiak

Dinamikus jóga

  • hétfő 17.00-18.00 
  • szerda 18.20-19.20

Női jóga

  • hétfő 18.20-19.20 
  • kedd 8.30-9.30
  • péntek 8.30-9.30

Pilates

  • kedd 18.20-19.20
  • szerda 17.00-18.00
  • csütörtök 18.20-19.20

 

 

Sávai-Matuska Ágnes

 

Különféle kontextusokban találkoztam a jógával azelőtt, hogy komolyabban elkezdtem volna gyakorolni. Egy londoni tolmács továbbképzésen például azzal szembesültem, hogy a jóga az egyetemi szak tananyagához tartozott, mint a stresszoldásban, a helyes légzés kialakításában és a fokozott koncentráció fenntartásában jól használható módszer. A döntő élményt viszont egy meditációs tábor hozta, ahol azt tapasztaltam, hogy az ember teste a lelki történésekkel párhuzamosan, magától oldja a felgyülemlett feszítést, légzéssel, nyújtásokkal, mellkasnyitással. 

A jóga sok mindent jelent számomra: kíváncsiságot, koncentrált figyelmet, derűt, kihívást, szembenézést. Szeretem benne, hogy az intenzitás és a szelídség nem zárja ki egymást, és hogy nem megfeszülten igyekezni, hanem belehelyezkedni kell ahhoz, hogy működjön. Ezt az élményt kaptam a számomra kedves oktatóktól, ezt szeretném megosztani azokkal, akik velem jógáznak. A jóga rendszeres gyakorlást a washingtoni Flow Yoga stúdióban kezdtem Leah Kalinosky óráin. Jógaoktatói képesítéseimet a budapesti központú Mandala Jógastúdiókban szereztem.

Végzettségek: Gerincjóga-oktató (2013), OKJ Sportoktató (2013), Hatha Flow jóga oktató (2016).
Hatha jóga instruktor, Női jóga szakirány (2018). A Magyar Jóga Közösség regisztrált oktatója vagyok.
A hétköznapokban a Szegedi Tudományegyetem Angol Tanszékének vagyok főállású munkatársa.

Minden kedden 17.00-18.00-ig várlak szeretettel!

 

CSÁSZÁR DORINA

Talán nem véletlen, hogy a jógával való találkozásom éppen arra az időszakra tehető, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Kerestem a csendet, a békét, az időt, ami rólam szól. Vágytam a mozgásra, a tanulásra és a gyógyulásra. 

 

A futás mellett végül elkezdtem jógázni, mígnem észrevétlenül összefonódott vele az életem. A jógázás igazi mélysége ugyanis a jógaszőnyegen kívül kezdődik el. Ott van a lélegzetünk hosszában, az érzéseink kimutatásában, a kérdésekre adott válaszainkban, a nehezen hozott döntéseinkben. Amikor először állunk rá arra a bizonyos szőnyegre, és elkezdünk a testünkre fókuszálni, kezdetét veszi egy belső utazás is, mely során feloldódnak érzelmi és fizikális blokkjaink, egészségesebbé és mozgékonyabbá válunk. A hatha jóga tehát nemcsak mozgás, hanem tudomány és művészet egyszerre, melynek gyakorlása által elindulhatunk a testi-lelki egyensúly felé. 

 

Eleinte magam sem tudtam, hová vezet az ösvény, amire ráléptem, de az biztos, hogy sokkal többet adott, mint azt valaha is gondoltam. Ugyanakkor számtalan meglepetést tartogat még, amiket szeretnék megtapasztalni és immár oktatói minőségemben továbbadni. 

 

Sok szeretettel várlak az órámra, ahol fejlődésed mellett az elfogadás, a nyitottság és a jókedv is garantált! 

Óráim időpontjai:

  • csütörtök 17.00-18.00 fascia jóga
  • vasárnap 17.00-18.00 stresszoldó gerincjóga

 

kecskés Zsuzsi

Mit jelent számomra a jóga? Átszövi az életem, még is sokszor láthatatlan marad. Nem az ászanákban, hanem azokban a pillanatokban teljesedik ki,                                                                                                        …..amikor egy konfliktusban képes vagyok levegőt venni az elfojtás helyett,                                                    ….amikor időben észlelem a testem jelzéseit, és nem kell, hogy betegség formájában szóljon hozzám,            ….amikor igazán mélyen be tudom engedni és megélni az örömöt.                                                              Egyszerű hétköznapi pillanatok, amikben jobban jelen tudok lenni, harmóniában önmagammal és a környezetemmel.  Célom az óráimon egy olyan biztonságos, elfogadó teret létrehozni, ahol ezt a fajta jelenlétet és (ön)elfogadást mások is megtapasztalhatják, hogy aztán ők is magukkal vihessék a hétköznapokba.

Először a jógával 2006-ban találkoztam, egy krónikus felsőlégúti probléma miatt kezdtem el gyakorolni, amire már ével óta nem találtam megoldást. Rövid időn belül elmúlt és ez akkora lendületet adott, hogy a jóga azóta is az életem része, 2010 óta pedig órákat is tartok.                                                                                                      A Himalája Jóga Tradició 3 éves nemzetközi oktatóképzését végeztem el, mert fontos volt számomra az autentikus, hiteles forrás. Óráimon a tradicionális hatha jóga gyakorlatait Bene Máté gerincspecialista gyógytornász képzésein tanultak alapján igazítom a mai, mozgásszegény életmódot élő ember szükségleteihez.                                                                                                                                                                                                                  Évek során az önismereti és spirituális út is fontos részévé vált a gyakorlásomnak. Hiszek abban, hogy minden élethelyzet lehetőség a mélyebb jelenlét megélésére és a jóga ebben támogat minket.                                                                                                                                                                                                                    Szeretettel látlak óráimon, ahol magad mögött hagyhatod a teljesítménykényszert, az agyalós koncentrációt, az újdonságtól való ösztönös félelmet… Mindezek helyett puhán belesímulsz a már ismerős mozdulatok áramlásába és végre otthon érezheted magad a testedben. 

Óráim időpontjai:

  • szerda 15.45-16.45 stresszoldó gerincjóga
  • csütörtök 8.30-9.30 stresszoldó jóga

 

angyalos Boglárka

Mi is tulajdonképpen a do-in? Ha a japán szó összetétel jelentését nézzük: do, a bennünk rejlő életenergia, in, ennek áramoltatása. Mint sok keleti kultúrának, egészségmegőrző módszernek, a do-innak is a hagyományos kínai gyógyászat, azon belül az akupunktúra az alapja. A testet, lelket, szellemet egységben kezeli és törekszik arra, hogy az esetlegesen kibillent egyensúlyi helyzetet szelíden helyreállítsa. Szelíden, egyszerű gyakorlatokkal, az akupresszúrás pontok varázslatos világának felfedezése közben tesszük mindezt. 

Do-in gyakorlás alatt mozgunk, nyújtunk, kopogtatjuk, rezegtetjük magunkat, masszírozással, pontnyomással kezeljük az akupresszúrás pontokat. Mire jó a do-in? A testtudatosság fejlesztésére. Segít nekünk, hogy belső figyelemmel forduljunk a testünk jelzései felé és időben reagáljunk a mozgásszervi, emésztési panaszokra, a stressz okozta diszkomfort érzetekre. Szeretettel ajánlom idősnek, fiatalnak egyaránt, semmilyen előképzettséget, edzettséget nem kíván, hiszen mindig a saját testünkhöz igazítva végezzük a gyakorlatokat.

Minden szerdán 8.30-9.30-ig szeretettel várok minden érdeklődőt.

Egy hely, ahol töltődik a test, megnyugszik a lélek és lecsendesedik az elme.

Sok szeretettel várunk óráinkra és programjainkra!